ÖRVÉNYBEN - Öt kortárs balett a Magyar Nemzeti Balett bemutatóján

2010.06.05.

A Magyar Állami Operaház 2009/2010-es évadjának utolsó bemutatója a Magyar Nemzeti Balett Örvényben című produkciója lesz június 5-én és 6-án. A modern táncesten öt különböző nemzetiségű és korú kortárs koreográfus alkotásaival ismerkedhet meg a közönség.

 

A művek többsége először látható Magyarországon, és kettő  közülük egyenesen a Magyar Nemzeti Balett számára készült ősbemutató: Myriam Naisy Gustav Mahler Adagietto-jára készült A szerelem és a lány című kettőse és Lukács András Philip Glass zenéje ihlette Örvény című munkája. Robert North A halál és a lányka című, már modern klasszikusnak számító remeke Franz Schubert vonósnégyesére pedig a budapesti társulat egykori sikerének felújítása.

A színes program zenei kínálata a romantikától a huszadik századi song-on át napjaink két népszerű kortárs zeneművéig terjed. Ugyanakkor a táncmatéria is markáns különbségeket mutat, hiszen a koreográfusok alkotói stílusa, művészi habitusa is eltérő, bár mindannyian a klasszikus balett felől érkeztek meg – életük különböző szakaszaiban – a modern és /vagy kortárs balett világába. Az ezredfordulót megelőző évtizedektől kezdve napjainkig a balett nyelve olyan sokféle elemet olvasztott magába a modern és a posztmodern irányzatokból is, mely szinte lehetetlenné teszi a stiláris határok meghúzását, de azt bizton állíthatjuk, hogy az Örvényben című est mindegyik alkotója erős klasszikus képzettséggel rendelkező táncosokkal dolgozik világszerte. Robert North és Myriam Naisy életművének több darabját is ismerheti már a magyar színházlátogató, Lukács András pedig rövidebb lélegzetű kamaraműveivel már sok sikert aratott, de az est legfiatalabb alkotójaként most először jelentkezik egyfelvonásossal az Operaházban.

A bemutató fényét emeli, hogy két nemzetközileg elismert, de hazánkban még felfedezésre váró művész adta hozzá egy-egy kettősét: Krzysztof Pastor (aki Carmen című balettjével egy előadás erejéig már jelen volt hazánkban, a Magyar Táncművészeti Főiskola 2002-es vizsgakoncertjén) a Kurt Weill zenére készült Még meddig? (Wie lange noch?) című részletet, a világszerte nagy népszerűségnek örvendő, és a feltörekvő nemzedék egyik legjelentősebb tehetségének tartott David Dawson pedig a A napfény természete (On the Nature of Daylight) című poétikus kettőst Max Richter azonos című zeneművére.

 

Az Örvényben című est előadásain a Magyar Nemzeti Balett vezető szólistái és fiatal tehetségei egyaránt lehetőséget kapnak, hogy művészetükkel újabb híveket szerezzenek a (kortárs) balett rajongóinak.

 

Franz Schubert - Robert North: A halál és a lányka

Gustav Mahler - Myriam Naisy: A szerelem és a lány / La jeune fille et l’amour

Kurt Weill - Krzysztof Pastor: Még meddig? / Wie lange noch?

Max Richter - David Dawson: A napfény természete / On the Nature of Daylight

Philip Glass - Lukács András: Örvény

 

KORTÁRS MŰVEK EGY KLASSZIKUS BALETTEGYÜTTES REPERTOÁRJÁN

 

Kellenek-e modern és kortárs művek a repertoárba?

Máshogy alkot-e egy kortárs koreográfus, ha klasszikus képzettségű táncosokkal dolgozik?

Miért nevezi magát klasszikus koreográfusnak egy mai alkotó? És hogyan közelíti meg a választott témát?

Ilyen és ehhez hasonló kérdések gyakran merülnek fel, ha a klasszikus (operaházi) típusú együttesek repertoárjáról esik szó. A kötetnyi gondolat, érv és ellenérv, vélemény ellenére, a világ meghatározó társulataiban már eldőlt a kérdés – igen, kellenek a kortárs művek is –, bár megfigyelhetők árnyalatnyi különbségek. Sajnos a magyarországi táncéletben éles határ húzódik a „balettosok” és a „kortárs táncosok” között, bár az utóbbi két évtizedben több táncművész és néhány koreográfus is átlépte már azokat. Az igazi átjárás azonban – mint például a francia táncéletben, a Párizsi Opera Balettegyüttesének példátlanul sokszínű repertoárját figyelembe véve – csak illúzió még ma is.

Az Örvényben című modern est alkotói a klasszikus és a kortárs közötti világba kalauzolják a nézőt.

 

Franz Schubert – Robert North: A halál és a lányka

 

A halál és a lányka Schubert egyik legkimagaslóbb alkotása. Robert North feszesen felépített koreográfiája egy félelmetes útra viszi a nézőt, amelyen megtapasztalhatjuk a fiatal lány izgalmas kapcsolatát a halállal.

„Alkotásomban a halál és az élet egy férfi és egy nő kapcsolatán keresztül jelenik meg, amely kapcsolatban egyszerre van jelen a vágy és az eltaszítás.”

Robert North (1945-) amerikai táncos, koreográfus és társulatvezető tanulmányait Londonban végezte a Central School of Art, a Királyi Balettiskola (The Royal Ballet School) és a London School of Contemporary Dance (Londoni Kortárstánc Iskola) intézményeiben. Hazájában elsajátította a Graham  és Cunningham technikákat, rövid ideig táncolt is Martha Graham társulatában, majd visszatérve Európába a London Contemporary Dance Theatre (Londoni Kortárs Táncszínház) tagja lett. A London Festival (ma English National) Ballet Koreográfiai Műhelyében készültek első művei 1967-ben, de az áttörést a Trójai játékok (Troy Game) sikere hozta meg számára 1974-ben az LCDT-ben, ahol egy év múlva  koreográfusnak, 1981-ben művészeti vezető helyettesnek nevezték ki. Közben a nagy múltú Rambert Balett (ma Rambert Dance Company) koreográfusa is lett, ahol 1981-86 között művészeti vezető is. Napjainkig számos európai társulatot vezetett: Torinóban, Göteborgban, Veronában és az ezredfordulón Glasgow-ban a skót nemzeti együttest, a Scottish Ballet-t. Jelenleg a Theater Krefeld Mönchengladbach balettigazgatója, és számtalan meghívásnak tesz eleget Európában.  Koreográfiáinak száma meghaladja a hetvenet, néhány jelentősebb ezek közül: Lonely Town, Lonely Street (1980), Entre dos aguas (Rambert Ballet, 1984), Dances to Copland (Batsheva Dance Company, 1985), Elvira Madigan (Royal Danish Ballet, 1987), Romeo and Juliet (Geneva Ballet, 1990), The Snowman (1993), Hamlet, Prince of Denmark (1997), Carmen (Győri Balett, 1998), Orlando (1987). A Janaček zenéjére készült For My Daughter-ért Arany Prága Díjat kapott, de kitüntették Olaszországban (Reggio Emilia tartomány díja a The Snowman/A Hóember című gyermekdarabért, 1999) és Spanyolországban is. 

Robert North jelentős „magyarországi múlttal” is rendelkezik – miközben koreográfiáit a világ száz együttesében műsorra tűzték: többek között olyan vezető társulatoknál is, mint a Stuttgart Balett, az Angol Nemzeti Balett (ENB), a Kanadai Nemzeti Balett (National Ballet of Canada), a Zürichi Balett, a drezdai SemperoperBallett, a milánói Scala, a Hamburg Balett, Hong Kong Balett, San Francisco Balett és a Dán Királyi Balett (Royal Danish Ballet/Den Kongelige Ballet). Hazánkban először a Magyar Állami Operaház játszotta A halál és a lányka című darabját, de azóta jelentős North repertoárt épített ki a Győri Balett (Entre dos aguas, Miniatűrök, Carmen, Trójai játékok, Rómeó és Júlia, A halál és a lányka) és a Magyar Táncművészeti Főiskola is (Entre dos aguas, Könnyed fandango, Tempo és bemutató előtt a Boom Boom), ahol 2001-ben címzetes főiskolai tanár címmel is kitüntették.

A halál és a lányka magyarországi bemutatója 1990. november 24-én volt – éppen tíz évvel az LCDT londoni ősbemutatója után – az Erkel Színházban a Divertimento címet viselő négyrészes balettesten. A betanítást akkor Sheri Cook, a próbavezető balettmesteri feladatokat pedig Behumi Ferenc vállalta. A premieren a lányka Balaton Regina, a Halál Sárközi Gyula volt, majd az elkövetkező években Végh Krisztina, Kövessy Angéla és Volf Katalin illetve Szilágyi Gyula és Solti Csaba csatlakoztak a címszerepek megformálóihoz, a darab gondozását pedig Metzger Márta folytatta. 

 

Robert North zeneválasztásai igen sokrétűek: a romantikus és a huszadik századi szerzők műveihez nyúl legtöbbször – egyik első munkája az Out of Doors éppen Bartók darabjára készült 1967-ben –, de számos koreográfiája született népzenére és popzenére is. Franz Schubert muzsikája – miután kedves zeneszerzőjéről van szó – visszatérő eleme az életművének:  A halál és a lányka volt az első (LCDT, 1980), majd következtek a Songs and dances (LCDT, 1981), az Einsame Reise (Stuttgart, 1985),  és az A Stranger I Came (ENB, 1992).

 

Gustav Mahler – Myriam Naisy: A szerelem és a lány / La jeune fille et l’amour

 

„Robert North csodálatos darabjára, A halál és a lánykára válaszolva szeretném ellenpontnak ajánlani A szerelem és a lány című darabomat. Hallgatva Franz Schubertet, és az ő fenséges őszi vonósnégyesét, azonnal arra gondoltam, hogy az utolsó kiemelkedő bécsi romantikus, Gustav Mahler érzékeny téli Adagietto-jára fogok koreografálni, ahol az első hangok egy elcsituló vihar atmoszféráját keltik.

A nő egy asztalon egyensúlyozva egy művészeti albumot lapozgat. Egyszerre megbabonázza és villámcsapásként éri az, amit az egyik képen lát. Szívében szenvedély ébred, és vágyának testet öltött alakjával érzéki mámort él át.

A férfi vajon valóság, vagy csak a fantázia játéka, illúzió. A testek érzéki egymásnak feszülése valós, vagy elképzelt? Ez az erős vágy elsorvaszt és elpusztít, vagy inkább kiteljesedik az extázisban? Élet és halál között a nőben felragyog rubin fényben a drága kincs: a szerelem.”

 

Myriam Naisy (1959-) Grenoble-ban született, tanulmányait a cannes-i Rosella Hightower Táncközpontban és Maurice Béjart híres Mudra iskolájában végezte. Táncosként az Angers-i Nemzeti Kortárstánc Központban (CNDC - Centre national de danse contemporaine), majd a Genfi Nagyszínház szólistájaként dolgozott, és kiváló koreográfusok munkáit – George Balanchine, Carolyn Brown, Viola Farber, Mats Ek, Luis Falco, Oscar Araiz és Richard Wherlock – tolmácsolta. Már ekkor fellépett saját egyszemélyes előadói estjével is. 1979 óta koreografál, és azóta műveit bemutatták a Ballet du Nord  (Roubaix, Franciaország), a Nancy Nemzeti Balett, a Béjart Ballet Lausanne, a Les Ballets Jazz de Montréal és a Les Grands Ballets Canadiens de Montréal együttesekben és a Bécsi Állami Operában (Staatsoper Wien). Művészeti vezetői feladatokkal bízták meg a tanzTheatre Zürich társulatánál, és vendégkoreográfus-balettmesterként dolgozott a németországi Hagenben a kilencvenes évek első felében. Jelenleg saját együttesét a Compagnie Myriam Naisy / L'hélice-t vezeti Odyssud Blagnac-ban, és világszerte meghívásoknak tesz eleget.

Myriam Naisy 1988-ban Maurice Béjart-díjat kapott a Mokka, 1993-ban Tokióban pedig koreográfiai díjat a La Danse de Jeanne című alkotásaiért.

Magyarországon először 1997-ben járt, amikor Pongor Ildikó 25 éves operaházi tagságának megünneplésére betanította Az örökkévalóság háromszöge és az Ederlezzi című műveit (utóbbit már előzőleg láthatta a magyar közönség az első Világsztárok az Operában gálán is). Később a Magyar Nemzeti Balett repertoárján szerepelt még a Mokka című kortárstánc szvitje („koreografikus képek kicsiny füzére, olasz ízek sora”; 1999) és szintén egy gála alkalmából a Kék óra (L'heure bleue) című kettőse. A Szegedi Kortárs Balett az Angyalok suttogása (1999) és az Orfeusz (2004) című műveit tűzte műsorára, míg Pécsett a Partitions au Patio (2002) című trióját láthatta a hazai közönség.

 

Művei a legkülönbözőbb zenei világokból kapják kíséretüket: választásait az adott téma és mondanivaló mellett a táncosok egyénisége, a befogadó társulat karaktere és – elmondása szerint – szabad asszociációk is befolyásolják. Elég csak itteni művei „társszerzőit” számba venni: Goran Bregovic, Górecki, Paolo Conte, Sztravinszkij, Gavin Bryars, Bach és most Mahler.

 

 

Kurt Weill – Krzysztof Pastor: Még meddig? / Wie lange noch?

 

„ Kurt Weill Wie lange noch? (Még meddig?) című művének hangulatát én leginkább Andrzej Wajda Hamu és gyémánt című filmjéhez hasonlítanám. E kávéházi dal szövegének kettős jelentése van számomra: még mennyi ideig tart ez a dalban szereplő boldogtalan szerelem és mennyi ideig tart ez a tragikus világháború?”

 

Krzysztof Pastor (1956 -) szülővárosában, Gdańskban végezte tanulmányait, utána Poznańban a Lengyel Táncszínházban és a łódź-i  Teatr Wielkiben kezdte táncos pályafutását, majd a Lyoni Opera szólistája lett két évre, többek között Gray Veredon, Hans van Manen, Kurt Jooss koreográfiáinak tolmácsolójaként. 1985-től tíz éven át szólótáncos a Holland Nemzeti Balettben (Het Natinale Ballet), ahol megismerkedhetett Carolyn Carlson, Nils Christie, Nacho Duato, Rudi van Dantzig, Jan Linkens, Eduard Lock, Hans van Manen, Maguy Marin, Toer van Schayk, Nina Wiener és Peter Wright koreográfiai módszereivel, s mivel ez a társulat egyike a koreográfusi műhelymunkát maximálisan támogató együtteseknek, Pastor is kipróbálhatta magát alkotóként.

1992-ben kérték fel először egy darabra a hivatalos repertoár számára, és rögtön sikert aratott Sosztakovics Kamaraszimfóniájával. Azóta folyamatosan készíti műveit: volt a Washington Ballet és a Holland Nemzeti Balett koreográfusa, utóbbinál jelenleg is vezető koreográfusi rangban. 2009-ben hazatért, hogy a Varsói Nagyszínházban (Teatr Wielki), a Lengyel Nemzeti Operában legyen balettigazgató, s ezzel megindult a Tánc Világnapján hivatalosan is függetlenné nyilvánított Lengyel Nemzeti Balett történetének legújabb korszaka.

Műveit Új-Zélandtól Izraelen át az Egyesült Államokig, és szinte minden európai országban bemutatták már, legjelentősebbek: Do Not Go Gentle, In Light and Shadow, Don Giovanni, Trisztán, Dangerous Liaisons (Veszedelmes viszonyok), Rómeó és Júlia, Seherezádé, Moving Rooms, Crossing Paths, Suite for Two, Visions at Dusk, Si después de morir, Dumbarton Dances,  Voice. Utóbbi művét és a Trisztán egy részletét 2007-ben betanította a Bolsoj Balett világhírű prímabalerinájának, Szvetlana Zaharovának is. Aranyérmet nyert a Helsinki Nemzetközi Balettversenyen Detail IV. koreográfiájáért, de kitüntette a lengyel Kulturális Minisztérium és a Holland Táncszövetség is és rendszeresen kérik fel nemzetközi koreográfus versenyeken zsűritagnak.

Legnagyobb sikerét első egészestés balettjével, a 2001-es nagyszabású és elgondolkodtató Kurt Weill című táncjátékkal aratta, mellyel nem kevesebb, mint három kategóriában is jelölték a tekintélyes nemzetközi Benois de la Danse díjra. A Még meddig? (Wie lange noch?) című kettős ennek az előadásnak egy részlete, amely Weill 1944-ben Walter Mehring szövegére íródott dalára készült, és a világ számos gáláján eltáncolták már önálló számként.

 

 

Max Richter – David Dawson: A napfény természete / On the Nature of Daylight

 

„A napfény természete című munkám a mindennapos és a különleges szerelem fogalmát járja körül. Először azon gondolkodtam, hogy hányféle módon találhatjuk meg a tiszta szerelmet, hiszen ez az a törekvés, mely összeköti az emberiséget, és az a keresési folyamat, mely állandóan ott van körülöttünk a világban. Az igény arra, hogy megtaláljuk a „Másikat”. Feltettem magamnak a kérdést, hogy ’ez tényleg ilyen könnyen megtörténik?’, vagy ’mi van akkor, ha éppen most hazafelé mentem el a lelki társam mellett úgy, hogy észre sem vettem?’. Ez a véletlenszerűség volt az, ami kíváncsivá tett. A „véletlen” és a „szerencse” szerepe érdekelt abban, hogy megtalálom-e a világban azt az egyet, akit nekem szántak. Mindez olyan hétköznapinak és egyszerűnek tűnik, pedig nem tudom befolyásolni. Mégis tisztában vagyok vele, hogy megtörténhet: körülnézek a való életemben, és látom a különböző bizonyítékait.

Ezt a csodálatos érzést kellett próbálnom megragadni, ezért elkezdtem dolgozni Yumiko-val és Raphaellel a teremben – mindketten olyan táncosok, akikkel évek óta közeli munkakapcsolatban állunk –, és olyan mozdulatsorokat állítottunk össze, melyek ezt kifejezik. Az elején két embert látunk, még függetlenül és egyedül, akik egy időben és azonos módon ismerkednek önmagukkal, de mégis különbözőek. Máshol tartanak és eltérő személyiségek. Nincsenek tisztában azzal, hogy mi vár rájuk a sarkon. Először elmennek egymás mellett, nem vesznek tudomást egymásról.

 

Amikor a két ember együtt kezd táncolni – olyan ez, mintha előre ugranánk az időben, és kimaradt volna nekünk az első találkozás pillanata – rögtön egy intim együttlétben találjuk őket. Abban a pillanatban, amikor feloldódnak egymásban, és csak legfontosabb érzéseik törnek felszínre. Kölcsönös vonzalmukból megszületik a csoda.

Olyan részleteket mutatnak meg az „élet nagy kirakós játékából”, melyek által a néző számára felsejlik a kép egésze, azaz a szerelemmel beteljesült élet. Végül a szerelem most is elmúlik. Az egyik elhagyja a másikat, és a rejtély úgy zárul le, hogy a távozó elkezd hátrafelé futni, és csak rója a köröket, annak metaforájaként, hogy a keresés folytatódik, ahogy minden nap felkel a nap, de egyúttal az elvesztett szerelem is felejthetetlen marad.”

 

David Dawson (1972-) nevét magasan jegyzik a táncvilágban Európától Új-Zélandig, hiszen az egyetemes koreográfushiány még inkább megnöveli a különleges tehetségek értékét. A fiatal nemzedékben talán három-négy átütő nemzetközi sikert elért alkotó van, és a londoni születésű Dawson mindenképpen az egyik. Pályájának kiemelkedő állomásai a londoni Királyi Balettiskola (The Royal Ballet School) és a Prix de Lausanne nemzetközi balettverseny, ahol díjat is nyert (Prix Professionel,1991); társulatai pedig a Birmingham Királyi Balett (Birmingham Royal Ballet), az Angol Nemzeti Balett (English National Ballet) és a Holland Nemzeti Balett (Het Nationale Ballet). Amszterdamban már megszülettek első koreográfiái – köztük az azóta is sikeres A Million Kisses to my Skin (2000) –, amikor William Forsythe meghívására a Ballett Frankfurt szólistája lett. Két év után azonban úgy döntött, hogy minden idejét a koreografálásnak szenteli, és azóta folyamatosan készíti új műveit, melyek közül – több más jelölés mellett – a The Grey Area a tekintélyes Benois de la Danse  Koreográfiai Díjat (2003), a The Gentle Chapters a Choo San Goh Koreográfiai Díjat (2005) kapta meg. A Reverance-ért pedig Oroszország legmagasabb színházi elismerését, az Arany Maszk Díjat nyerte el, mint a legjobb koreográfus (2005), mely azért is tánctörténeti jelentőségű, mert Dawson volt az első brit koreográfus, aki a Mariinszkij (Kirov) Színházban tanította be darabját. Ebben sikerült a szentpétervári nemes eleganciát és saját gördülékeny, érzelmekkel átitatott stílusát ötvözni. Szabadúszó tevékenysége mellett David Dawson két neves társulat állandó koreográfusa is volt 2004-2009 között:  a Holland Nemzeti Balett és a drezdai SemperoperBallett számos új darabját mutatta be (00:00, Morning Ground; Das Verschwundene | The Disappeared; A Sweet Spell of Oblivion; The World According to Us és az első egész estés mű, a Giselle). Legutóbbi három bemutatója az Angol Nemzeti Balett [Faun(e), (2009)], a  Flamand Királyi Balett [The Third Light, (2010)] és a Norvég Királyi Balett [dancingmadlybackwards, (2010) ]számára készültek.

Az On the Nature of Daylight (A napfény természete) című kettősét a drezdai balettegyüttes két első szólistájának, Yumiko Takeshimának és Raphael Coumes-Marquet-nak készítette, a világpremier pedig 2007. december 1-jén volt a müncheni Nemzetközi Jótékonysági AIDS-gálán.

 

David Dawson zeneválasztásai a barokktól (Johann Sebastian Bach) a romantikán (Frederic Chopin) át a kortárs zenéig terjednek: alkotott már Arvo Pärt, Thom Willems műveire, többször használta Niels Lanz és Gavin Bryars munkáit, és utóbbi neki szerezte és ajánlotta a The Third Light című félórás vonós kompozícióját. Az On the Nature of Daylight Max Richter azonos című zenedarabjára készült a The Blue Notebooks albumról.

 

Philip Glass – Lukács András: Örvény

 

„Az Örvény című egyfelvonásos darabom tulajdonképpen egy továbbgondolt változata az évekkel ezelőtt készült, azonos című kettősnek, amelyet egyértelműen Philip Glass zenéje ihletett. A Michael Cunningham regénye alapján, Stephen Daldry rendezésében készült film, Az Órák végén hangzik el ez a részlet, és Virginia Woolf írónő öngyilkosságát festi alá, amikor belesétál az örvénylő folyóba és elmerül abban. A zene csodálatosan szuggesztíven fejezi ki nekem a folyó örvénylését, és a lány vívódását élet és halál között. A koreográfiámban a szűrt, hideg fényekkel, a vizes hatású jelmezekkel és természetesen a spirális mozdulatokkal és körbe futásokkal is a címet szerettem volna minél érzékletesebben megjeleníteni.

Nem történetet koreografálok, sokkal inkább érzelmeket, gondolatokat szeretnék ébreszteni a mozdulatokon és a zenén keresztül.”                   

 

„(…) napjaink „szülötte” az Örvény című kettős. Lukács András — az a fiatal tehetség, aki londoni tanulmányai után üstökösként robbant be itthon pár éve koreográfusként, jelenleg a bécsi Staatsoper szólistája — lendületes, technikás, a test minden izomrostját „megszólaltató” és különösen: szenvedélyes kettősöket készít. Ez is ilyen, s Bacskai Ildikó és Bajári Levente előadásában érvényre is juthatott minden erénye.” /Lőrinc Katalin/

 

Lukács András (1977-) a fiatal koreográfusnemzedék egyik legsikeresebb képviselője, és azon kevesek közé tartozik, aki a kissé kettészakadt magyar táncélet „mindkét oldalán” elismertségnek örvend. Neve egyaránt jól cseng az Operaházba járó közönség és az alternatív játszóhelyeket preferáló nézők, illetve a klasszikus képzettségű és a kortárs táncosok körében is. Talán ennek – no és persze tehetségének is – köszönhető, hogy már nagyon fiatalon rangos kitüntetések tulajdonosa lett. Eddigi pályáján pedig olyan vezető társulatok tagja volt, mint a William Forsythe vezette Ballett Frankfurt (2001-2002), az egyik legszínesebb kortárs repertoárral rendelkező Ballet de l'Opera de Lyon (2002-2004) és a bécsi Staatsoper balettegyüttese, a DasBallett (2005-).

Előtte és közben pedig a Magyar Nemzeti Balett tagja, és időnként hazajár táncolni ma is, mint ahogy koreográfiáinak zöme is itthon készült.

Első sikereit a Magyar Nemzeti Balett Alapítvány Stúdió együttesében aratta rövidebb lélegzetű alkotásaival (Connection, Eszeveszetten, Elégia, Levél Martha Grahamnek stb.); azóta pedig a budapesti társulaton és a Táncművészeti Főiskolán kívül műsorra tűzték a műveit a Győri Balettnél és művészeti szakközépiskolájában, a Magyar Balettszínház Gödöllő társulatánál, valamint a bécsi operában is, ahol első egész estés munkája, az Arvo Pärt zenéjére készült Tabula Rasa (2006) többek között Jiří Kylián remekműve, a Petit Mort mellett szerepelt. Több alkalommal is meghívták saját darabjaival a budapesti Világsztárok az Operában gálára: 2008-ban az In your eyes my face remains premierjét erre az eseményre időzítették, és legutóbb is éppen a 2009-es gálán láthattuk a Bécsben bemutatott Duo-val.

Lukács András koreográfusi indulását nagyban befolyásolta, hogy a Táncművészeti Főiskola elvégzése után egy évet tanult az angliai Elmhurst Ballet Schoolban, ahol a modern technikák elsajátítása mellett mentorra talált André de Villiers személyében, akinek koreográfusi stílusa inspirálta első alkotásait. Ugyancsak gazdag impressziók érték későbbi alkotómunkájához a külföldön eltöltött évek során, amikor olyan kortárs koreográfusok műveit is tolmácsolta, mint William Forsythe, Jiří Kylián, Mats Ek, Nacho Duato, Roland Petit, Dominique Boivin, Philippe Decouflé, Myriam Naisy, Jorma Elo vagy Maguy Marin.

Lukács András leggyakrabban Michael Nyman (film)zenéire koreografált, de az Örvény zenéjét Philip Glasstól választotta.

 

Örvényben - balettest

 

Premier: 2010. június 5., 6.
További előadások: 2010. június 10., 12., 13., 17.

 

Franz Schubert – Robert North: A halál és a lányka

 

Jelmeztervező: Robert North
Világítástervező: Robert North

Betanító balettmester: Rossella Capriolo

Próbavezető balettmester: Végh Krisztina, Castillo Dolores

A Halál:           Solti Csaba                  Liebich Roland

A Lány:            Volf Katalin                 Boros Ildikó

Négy lány:        Bacskai Ildikó              Deák Dóra

                        Szekeres Adrienn         Nagy Nemes Zsófia

                        Gáspár Orsolya           Carulla Leon Jessica

                        Gikovszki Sznezsana    Rotter Bianka

Három fiú:        Szigeti Gábor               Komarov Alekszandr

                        Fodor Dániel               Medvecz József

                        Szentes Máté               Tabbouch Ali

 

Vonósnégyes: Éder Pál                        Danyilova Galina

                        Rajkai Imola                Mihályi Éva

                        Inhoff Anita                  Inhoff Anita

                        Kántor Balázs              Baráti Eszter

 

Gustav Mahler – Myriam Naisy: A szerelem és a lány

 

Jelmeztervező: Myriam Naisy
Világítástervező: Myriam Naisy

A koreográfus asszisztense: Nicholas Maye

Próbavezető balettmester: Fajth Blanka

 

Táncolják:        Kozmér Alexandra       Volf Katalin

                        Medvecz József           Solti Csaba

 

Kurt Weill – Krzysztof Pastor: Wie lange noch? (Még meddig?)

 

Betanító balettmester: Natalia Hoffmann

Próbavezető balettmester: Rujsz Edit
Világítástervező: Krzysztof Pastor
Jelmezkivitelező: Szomolányi Zsóka
Ének: Frankó Tünde, Balatoni Éva
Zongora: Lázár György

Táncolják:        Tsygankova Anna      Somorjai Enikő Pazár Krisztina

                        Cserta József               Bakó Máté                  Apáti Bence                

 

Max Richter – David Dawson: On the Nature of Daylight
                             (A napfény természete)

 

Koreográfia, díszletterv és világításterv: David Dawson

Zene: Max Richter

Jelmeztervező: Yumiko Takeshima

Színpadra állította: Tim Couchman

Próbavezető balettmester: Pongor Ildikó

 

Táncolják:        Popova Aleszja            Kozmér Alexandra       Pap Adrienn

                        Bajári Levente  Oláh Zoltán                  Liebich Roland

 

 

Philip Glass – Lukács András: Örvény

 

Jelmeztervező: Herwerth Mónika

Próbavezető balettmester: Venekei Marianna

Világítástervező: Lukács András

 

Táncolják:        Bacskai Ildikó                                                

Bajári Levente

 

                        valamint a Magyar Nemzeti Balett táncművészei

vissza