fbpx

Bakancslistád rendben?

Bakancslistád rendben?

 

„Ezt még ki akarom pipálni a bakancslistámon!”

Aki látta a Hattyúk tavát, sosem felejti el a hófehér tütük látványát, a kecses és lágy mozdulatokat, amelyekkel a balerinák életre keltik Csajkovszkij történetét.

 

 

 

Minden kislány arról álmodozik, hogy egyszer ő is felléphessen a nagyszínpadon és csillogó szemekkel bújik bele a balett dresszébe első alkalommal.

Aztán a kislányokból felnőttek lesznek, a gyerekkori álmok megfakulnak, az a bizonyos dressz pedig a szekrény mélyére kerül.

 

 

Még mindig makacsul tartja magát a klasszikus balett egyik legnagyobb tévhite, hogy felnőttként nem lehet sikerélményt szerezni a balett rúdnál.

Épp ellenkezőleg!

Nemtől, kortól, testi adottságoktól függetlenül bárki elkezdheti idősebb korban is a klasszikus balett tanulását.

Aki viszont egyszer ráérez az ízére, életre szóló hobbit, szenvedélyt szerez magának.

A balett ugyanis nem csupán minden táncok alapja, testedzés, hanem komplex művészeti élmény és tanulási folyamat egyben, amit nem lehet abbahagyni.

Minden óra folyamatosan új célokra ösztönöz, új kihívások elé állít testi és szellemi síkon egyaránt.

A klasszikus balett tanulását általában 3-7 éves kor között kezdik el a gyerekek, ezért nyilván valószínűtlen, hogy profi karrierbe vágjon az, aki 12 éves kor felett kezdi meg tanulmányait.

Nem lehetetlen azonban magas szintre fejleszteni a balett tudást akár idősebb korban is.

Világszerte megfigyelhető tendencia, hogy folyamatosan nyílnak a felnőtt stúdiók, bár itthon még mindig nem eléggé elterjedt a felnőtt balett oktatás.

 

 

Magyarországon viszonylag újdonságnak számít – részben a hagyományok, részben az előítéletek miatt – a felnőttek oktatása, de már jó úton járunk afelé, hogy széles körben elterjedjen: a húszas, harmincas, de akár az ötvenes korosztály is bátran felhúzhatja a balett cipőt.

 

„Klasszikus Balett felnőtteknek? Naná!”

 

Senkit nem kell, hogy feszélyezzen a kora, hiszen a balett az egyik legcsodálatosabb előadó művészeti forma.

Célja a tanulás és maga az élvezet, melyet több területen nyújt.

Felesleges irreális elvárásokat megfogalmazni, mert az tönkreteheti az élményt.

Hiszen a balett nem versenysport, nem egymással kell versenyezni, hanem mindenkinek saját magához mérten kell haladnia és fejlődnie.

S jóllehet, profi karrierre nem szabad áhítozni, arra komoly esély van, hogy a tanuló saját iskolájával fellépjen évente egy vagy akár több alkalommal.

 

 

Az előadás semmihez nem fogható, összetett élményt ad a fellépőnek, olyan tapasztalatot, amelyre méltán büszke lehet az, aki fellép a színpadra.

Aki pedig esetleg félénk, a közös előadás révén örökre legyőzheti félelmeit.

Bár a balettra járók céljai nem azonosak, az eredmény mindig ugyanaz. Átalakul a test, a tudat, a lélek állapota.

Több szintű a fejlődés, melyet ki-ki egyéni képességeihez mérten tapasztal.

 

Gyakori kérdés például, hogy lehet-e még ebben a korban spicc technikát tanulni.

Természetesen, hiszen a technika elsajátítása nem csupán a fiatalkorú növendékek sajátsága.

A spicc technika elsősorban megfelelő izomfejlesztést és technikai tudást igényel, ami hat hónaptól kezdve több évig is tarthat, de ugyanúgy megvalósítható, mint a kisebbeknél.

 

„Testet-lelket ápoló, formáló?”

A balett testet-lelket megújító, formáló hatása már az első pillanatban érezhető.

Legyen szó újrakezdőről, gyerekkori álmait felnőttkorban átélő vagy a balett friss rajongójáról, mindenki nagyon hamar megtapasztalja, hogy milyen fantasztikus testi-változások zajlanak le.

Egyrészt kialakul a harmonikus testérzet, s egy-két alkalom után szinte érezni, miként nő meg pár centit a gerincoszlop.

Egyenesebb hát, testkontroll, ruganyos és esztétikus izmok.

Hétről hétre szépülnek a mozdulatok, s a türelmes, kitartó munka hamar meghozza a látványos eredményeket.

A kortársak pedig irigykedve latolgatják majd, hogy minek köszönhető a fiatalodás.

A klasszikus balett számos egészségügyi, fizikai előnnyel jár: mivel gyakorlás közben minden izom mozgásban van, ha megfelelően végzik, rendkívül hatékony testformáló, izomalakító.

Habár a felnőttek kifejlett csontozattal, izomzattal rendelkeznek, a jól kivitelezett gyakorlatok bámulatos formába hozhatják a testet.

 

Mivel számos felnőttkori fájdalom az izmok, csontok diszfunkcióiból származik, a balett révén ezek eredményesen javíthatók.

Ami pedig a testtartást illeti, a balett csodákat tesz vele.

Egy idő után a környezetnek is feltűnik, hogy a járás ruganyos, méltóságteljes lesz. Kell-e ennél jobb indok arra, hogy felhagyjunk az ülő életmóddal?

A felnőtt balett oktatás mentális téren is maradandót alkot: a klasszikus zenére végzett gyakorlatokhoz bizony elengedhetetlen az agymunka is, amely segít emlékezni a lépésekre, valamint koordinálja a különböző testrészeket.

Baloldali agyféltekénk a matekos rész, ami feldolgozza számunkra a lépéskombinációk logikáját.

Jobb agyféltekénk pedig azért felelős, hogy a zenét interpretáljuk, és testünkkel művészi fokon fejezzük ki önmagunkat.

Szavakra nincs is szükség, hiszen a táncnál ösztönösebb kifejezési forma tán nem is létezik.

 

 

Nem túlzás állítani, hogy aki felnőttként választja a balettot, annak a szívével, a lelkével is történik valami.

A táncból szerelem lesz, és a stressz oldás jótékony hatása mellett egyszer csak arra lesz figyelmes a felnőtt növendék, hogy a balett észrevétlenül integrálódik az életébe, és már nem tudna lemondani róla.

A zeneiség, az esztétikum, a kulturális hatások a test mellett a tudatot is formálják.

 

„A klasszikus zene és a mozgás harmóniája?”

A klasszikus zene rendkívül jótékony hatással van az emberre, az elme lecsendesül, és meditatív állapotba kerül.

Javul a gondolkodás, a tanulás és az intuíció képessége.

A művészi fejlődés szintén tetten érhető: mivel a balett kiemelkedően esztétikai művészeti ág, aki elkezdi, nem csak arra törekszik, hogy minél szebben művelje, de arra is, hogy minél többet tudjon meg róla.

Természetes lesz, hogy az ember balett előadásokra jár, klasszikus darabokról olvas, vagy legendás táncosokról, híres koreográfusokról.

S hogy mi szól még a felnőtt balett tanulás mellett?

A felnőtt agy érettebb, tehát gyorsabban tudja elsajátítani a bonyolultabb lépéskombinációkat is, így a siker nem várat magára sokáig.

S bár a fejlődéshez nyilvánvalóan nélkülözhetetlen a hajlékonyság, ez a képesség hatékonyan fejleszthető, és kitartó szorgalommal mindannyian képesek kitágítani saját határaikat.

 

Nem szükséges profivá válni, hogy élvezzük a felnőtt balett tanfolyamot.

Aki megtalálja a számára ideális iskolát és tanárt, a miliő és a közösség révén vadonatúj dimenzióba helyezi a táncot, és benne önmagát.

A Miami Balett Budapest kiváló képzéseivel és rugalmas időbeosztásával mindazon felnőttek számára ideális választás lehet, akik elkötelezettek a balett iránt, akik még csak most ismerkednek vele, és azoknak is, akik eddig féltek az első lépéstől.

 

„Bár mindannyian mások, egy dologban valamennyien egyetértenek: aki egyszer elkezdi a balett tanulást felnőtt korban, többé nem akarja abbahagyni.”

.